Mátételke község Bács-Kiskun megye Bácsalmási kistérségében.
Fekvése
Mátételke község Bács-Kiskun megye déli részén található nagy múltú település, amely a történelem folyamán többször újratelepült. A falu Bácsalmástól északnyugatra 9 km távolságra, Bajától 28 km-re, az 55-ös számú fő közlekedési úttól 2,5 km-re fekszik.
Története
Korábbi neve Matheovics volt, 1904-től nevezik hivatalosan Mátételkének.
Első okleveles említése 1651-ben kelt, e szerint Bornemisza polgár Pál végrendeleteiben leányaira hagyományozta Matheovics pusztát.
1662-ben I. Lipót Vattay Pálnak adományozta, majd a bajai Czobor uradalomhoz tartozott. Többszöri tulajdonosváltás után 1744 Csejtey Pál alispán és Latkoczi Mihály vármegyei ügyés bérelték, majd egy részre 1747-ben Piukovics János birtokába került.
1749-ben a Csejteyek a puszta keleti felét eladták a Piukovics családnak, akik 1779-ben kapták meg a donációt.
Ezután 1877-ben báró Rudics József almási birtokos adományából megépült Matheovicson az iskola, ahol dalmát és magyar nyelven tanított egy tanító.
1927 óta postakirendeltség működik a faluban. 1927-ben községházát és jegyzőlakot, 1929-ben egytantermes iskolát és tanítólakást építtetett a község.
1928-ban mezőgazdasági szeszgyárat létesítettek. Gazdakör működött, amelynek 1929-től könyvtára is volt.
A levente egyesület részére 1931-ben építették a lőteret.
A falu római katolikus temploma közgazdálkodásból, 1936-ban épült, és egy ideig saját plébánossal, egyházközségként működött. Jelenleg a községben két kiskereskedelmi bolt és két vendéglátohely működik.
Forrás:Wikipédia