Vádat emeltek egy bácsalmási férfival szemben, aki tavaly ősszel, egy hét leforgása alatt kétszer is kirabolta idős rokonát.

Az anyagi gondokkal küzdő 36 éves férfi tudta, hogy 76 éves távoli rokona mélykúti otthonában rendezett körülmények között, egyedül él, kora és a betegségei miatt nehezen mozog. Tavaly szeptemberben egyszer megkérte az idős férfit, hogy autójával vigye el Kisszállásra, útközben a kesztyűtartóból ellopta a rokona lakáskulcsait és forgalmi engedélyét.

Pár nap múlva este a vádlott a lopott kulcsokkal hívatlanul beállított mélykúti rokonához, aki a nem várt „látogatástól" nagyon megrémült. Pénztárcájából 50 ezer forintot vett ki a rabló, miközben elővett egy öngyújtót, és azzal fenyegette áldozatát, hogy rágyújtja a házát, ha bárkitől segítséget kér. Ez komoly félelmet keltett az idős férfiban, aki senkinek sem mert szólni – mondta el dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

Egy hét múlva, tavaly október 4-én este a vádlott a nyitott fürdőszoba ablakon keresztül mászott be a sértetthez, aki hiába kiabált, a bácsalmási férfi ismét gyújtogatással fenyegetőzött, majd újra 50 ezer forintot vitt el a rokontól, és magához vette a kabátját és illatszereit is. Ezeket a nyomozók megtalálták nála az elfogás után, de a rablással szerzett pénzt a vádlott mind elköltötte.

A büntetett előéletű férfit az ügyészség folytatólagosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza az előzetesben lévő vádlottnak. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.