Hármasikrek születtek pénteken a kecskeméti megyei kórházban. A lakiteleki édesanya és kislányai: Lili, Laura és Jázmin jól vannak, és várják, hogy hazatérhessenek otthonukba.
A jó hírről Horváth Attiláné, a kórház sajtószóvivője értesítette szerkesztőségünket. Mint elmondta, pénteken reggel 8 óra 40 körül, egy-egy perces időkülönbséggel jöttek világra az ikrek. Kettő 2150 grammos, egyikőjük nagyobb, ő 2400 grammot nyom.

A cikk a hirdetés után folytatódik
Állapotuk a szóvivő tájékoztatása szerint stabil, kielégítő. Horváth Attiláné nem tudta pontosan megmondani, mikor születtek hármasikrek utoljára Kecskeméten, de az biztos, hogy „nagyon régen”. Legutóbb, 2009-ben olyan kecskeméti hármasikrek születéséről számolhattunk be, akiknek Budapesten adott életet édesanyjuk, Pápics Ágnes.
Természetesen amint lesz rá lehetőség, bemutatjuk majd az ikreket és megszólaltatjuk a boldog szülőket.