Megkezdődött a duális főiskolai képzés a Kecskeméti Főiskolán, ahol a Mercedes-Benz 11 ösztöndíjas hallgatója kezdi meg tanulmányait - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn Kecskeméten sajtótájékoztatón.

Frank Klein elmondta, két évvel ezelőtt írták alá a stratégiai együttműködést a Kecskeméti Főiskolával a duális felsőfokú képzés beindításáról, melyben német mintára képeznek az autóipari mérnököket.
Az ügyvezető igazgató közlése szerint Magyarországon ez az első évfolyam, ahol a hallgatók a duális képzés során szereznek mérnöki oklevelet.
Franz Klein, aki egyben a kecskeméti gyár igazgatója is, emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt hosszú távú célokkal érkezett a Mercedes-Benz Kecskemétre, ahhoz azonban, hogy sikeres legyen a gyár sok fiatal magyar mérnökre is szükség van.
Hangsúlyozta, hisz abban, hogy a magyar munkaerő világszínvonalon fogja megvalósítani az elképzeléseket.
A gyárigazgató reményét fejezte ki, hogy a diákoknak tanulmányaik befejezése után érdekes munkahelyeket tudnak ajánlani.
Belina Károly, a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának dékánja "mérföldkőnek" nevezte intézménye és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közötti együttműködést.
Elmondta: a Mercedes-Benz által felvett 11 hallgató mellett a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 14 hallgatója is a duális képzés keretében kezdi meg a tanulmányait a főiskolán.
A tanulók 10 hetes elméleti képzés után 5 hétig a gyárban vesznek részt gyakorlati oktatáson. A nyári időszakot a hallgatók a cégeknél töltik, ahol az elmélethez kapcsolódó képzésben részesülnek, nyári szünet csak a gyári általános szabadság idején van. A duális képzésben végző főiskolások hét félévet tanulnak, de a "cégspecifikus" képzésük miatt több ismeretre tesznek szert, mert több időt töltenek a gyárakban.
A Mercedes-Benz Képzési Központjában márciusban volt a második évfolyamos ipari tanulók felvételi meghallgatása. A hároméves szakképzés 2011-ben indult gépjármű mechatronikus, mechatronikai karbantartó és gépjármű-előkészítő felületbevonó szakokon. Ettől az évtől kezdve új szakmaként elindul a szerszámkészítő szakmunkástanulók képzése is.
Hétfőn 36 új tanulót köszöntött a gyár vezetősége, akik első iskolaévüket kezdték meg a duális szakképzésében. Az első évfolyammal együtt így az Mercedes-Benznél már 70 szakmunkástanuló gyakorlati képzése folyik.